Szervezőknek, sajtónak - Fakutya Együttes
 

Rövid írások a zenekarról

Általános

A Fakutya zenekar 2000-ben alakult. Kezdetben táncházakban játszott moldvai csángó magyar dallamokat, majd népzenei feldolgozásokra vállalkozott. Első lemezük 2006-ban jelent meg, melyet a BudapestFringen mutattak be. 2007-ben elsősorban gyerekeknek szóló meselemezt készítettek. 2009-es harmadik lemezüket (Egyéb veszély) a külföldi és a hazai zenekritika is méltatta. Ezen az albumon kiteljesedik a zenekar sajátos zenei hallásmódja: A régi és újabb népi dallamokat a jelennel úgy összhangban hozni, hogy azt a népzenét alapvetően nem kedvelők is szívesen hallgassák, miközben a népzene rajongóknak is vidám perceket szerez. Az ének és a hagyományos hangszerek (furulyák, dob, koboz) mellett ebben az elektromos koboz, szaxofon, ütőhangszerek és basszusgitár van segítségükre. Gyakran kísérik gyerek- és felnőtt táncegyüttesek előadásait. A zenekarból többen más táncházas együttesekben (Tatros, Csürrentő, Bran) is tagok, illetve meghívott vendégzenészek.

Gyerekműsorokhoz

A 2000-ben alakult Fakutya együttes létrejötte óta aktív gyermekprogramok terén is. Rendszeresen tartottak, tartanak gyermektáncházakat többek közt a Millenáris Parkban, az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban, illetve a Kapolcsi Művészetek Völgye rendezvényein. A foglalkozásokat Halmos Kata vezeti, akinek személyisége garancia, hogy a gyermekek nemcsak a zenére való mozgás örömét tapasztalják meg, hanem közös énekléssel, népi gyermekjátékokkal és a zenét biztosító Fakutya zenekar hangszerbemutatója által a magyar néphagyományokhoz is közelebb kerülnek.

Világzenei koncertekhez

A Fakutya zenekar 2000-ben került először a Folkrendőrség látókörébe. Az elmúlt években bűnszövetkezetben, folytatólagosan és előre megfontolt szándékkal követtek el táncházakat és koncerteket, ahol a tradicionális csángó magyar dallamok kortárs megszólaltatása, a játék, és a táncos-hallgató közönség szórakoztatása volt céljuk. Eddig az együttest a Folkrendőrség három lemezen keresztül körözte...

©2011 Fakutya Együttes
studio.koch